0

Mit értünk a helyes szemfestés kifejezés alatt?

A helyes szemfestés mindenekelőtt a hibák eltüntetésével kezdődik. Szinte minden második nő szemei karikásak, melyek vagy a rossz táplálkozásnak tudhatóak be, vagy pedig genetikailag öröklődnek. Ez ellen korrektor használatával tehetünk. Ez az első lépés az alapozás után. Ezt követően mindenképp meg kell határoznunk, hogy milyen a szemformánk, és ennek alapján sminkeljünk.

 A helyes szemfestéshez elengedhetetlen a szép szemöldök is. Ügyeljünk, hogy ne legyen túl vékony, és találjon a hajunk színével. Ne legyen túl vastag se, és a forma meghatározása is elengedhetetlen. Minden arctípushoz másféle szemöldök áll jól, ne engedjük, hogy a trend befolyásoljon ezt illetően. Nem mindenkinek áll jól a hegyes vagy a „huncut” szemöldökvonal.

Helyes szemfestés

Helyes szemfestés

A helyes szemfestésnél a színeknek is meghatározó szerepük van. Fontos, hogy olyan színeket válasszunk, amelyek közel állnak a mi tónusainkhoz. Emellett ha különleges füstös vagy olyan szemfestést szeretnénk elkészíteni, amihez sok szemhéjpúder kell, figyeljünk arra, hogy ne vigyünk fel túl sok festéket, mert azzal optikailag megvastagítjuk a szemhéjat, ami nagyon csúnyán néz ki.

A helyes szemfestésnél még sok apró részletet figyelembe kell vennünk. Például ne legyen csomós a szempillánk, jó minőségű szempillaspirált használjunk és mértékkel! Ha nagy szempillákat szeretnénk, inkább tegyünk fel műszempillát, de ne addig fessük a szempillaspirállal a sajátjainkat, amíg teljesen összeragadnak.

  
Iktatva: Szemfestés Címkék: , , , , ,

Írj most.

Küldés
Szemfestés 2024