0

Menyasszonyi smink tanácsok

Az esküvőt több hónapos lázas készülődés előzi meg. Ilyenkor minden apró részletet előre meg kell tervezni, mindennek tökéletesnek kell lenni. A menyasszony ruhájának, sminkjének eltervezése talán az egyik legfontosabb része a készülődésnek. Ha nem is szoktuk szakember segítségét igénybe venni, ilyenkor nagyon ajánlott profi sminkeshez fordulni.

A menyasszonyi smink elkészítésekor sok mindent kell figyelembe venni. A menyasszony arcformája, bőr színe és típusa, egyénisége, szemszíne és szemformája. Ezen kívül a ruha stílusa, színe és természetesen a frizura, valamint az egyéb kiegészítők. Érdemes próba sminket készíttetni, és ha lehetőség van rá próba frizurával együtt szemrevételezni menyasszonyi sminkünket.

menyasszonyi smink tanácsokNem árt, ha a szakember tud mutatni referencia képeket. Hiába van nagyon jó elképzelésünk menyasszonyi sminkünkről, jobb már elkészült sminkek alapján kiválasztani a nekünk legjobban tetszőt, és konzultálni sminkesünkkel az adott menyasszonyi sminkről. Ő tudja igazán, hogy adottságainkat ismerve, elérjük-e vele a kívánt hatást.

Fontos még, hogy a nagy nap előtt egy-két héttel látogassuk meg kozmetikusunkat, és alaposan tisztíttassuk ki arcunkat. Bőrünk így megnyugszik a nagy nap előtt. Menyasszonyi sminkünk akkor lesz tökéletes, ha a bőrünk kellőképpen hidratált. Fogyasszunk sok folyadékot, főleg a nyári hónapokban, hogy bőrünket belülről is tápláljuk. Kerüljük el a túl fűszeres ételeket, mert bőrünknek nem tesznek jót. A szép menyasszonyi smink alap feltétele tehát a sima hidratált, nyugodt bőr.

  
Iktatva: Menyasszonyi, Sminkek

Írj most.

Küldés
Szemfestés 2024